Rólunk

A Debreceni Fotóklub közel nyolcvan éve alakult. Célja mindvégig az volt, hogy összefogja nemcsak a városban, de a megyében működő fotográfusokat is, segítse felkészülésüket akár az egyéni kiállításokra való felkészülésben, akár a hazai, vagy nemzetközi pályázatokon való sikeres szereplésben.

Klubunk az utóbbi években meglehetősen mostoha körülmények között végezhette munkáját. Lebontották az évekig otthont adó Kölcsey Ferenc Megyei Művelődési Központot. Az örökébe lépett Kölcsey Ferenc Megyei Művelődési Intézet továbbra is támogatást nyújtott a klubnak, de hely hiányában fel kellett számolnunk jól felszerelt fotólaborunkat.

2007-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közgyűlése a Művelődési Intézet megszüntetéséről döntött, így került a klub az Intézet szerepét is részben átvevő új épületbe költözött és azóta új névre keresztelt Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központba, ahol rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket. A klub foglalkozásai azóta is itt vannak szerdánként fél hattól.

Szintén 2007-ben a Fotóklub közgyűlése úgy döntött, hogy elismerve és megköszönve Vencsellei István elnök és művészeti vezető eddigi áldozatos munkáját, őt tiszteletbeli elnökké, ugyanakkor Máthé Andrást a klub művészeti vezetőjévé választja.

A 2008. január 23-ra összehívott közgyűlésen a tagság úgy határozott, hogy a klub közhasznú egyesületté alakul. Hivatalos neve Debreceni Fotóklub Közhasznú Egyesület. Rövidített névként továbbra is a Debreceni Fotóklub marad használatban. Az egyesület elnöke, művészeti vezetője Máthé András, ügyvezető elnöke Süli István, titkára Károlyi Gábor.

Levélcím: matheandras@matheandras.hu